To all the boys I've loved before 


Lara Jean nem tett mást, csak leveleket írt. Szerelmes leveleket, és cseppet sem fogta vissza magát. De mi történik akkor, amikor valaki postázza is ezeket?




Jenny Han nagysikerű trilógiájának első része, A fiúknak, akiket valaha szerettem című kötete először 2016-ban jelent meg. A Netflix 2018-ban mutatta be a könyv alapján készült filmet. A második rész idén februárban kerül a filmvászonra.

Én ezt a könyvet angolul olvastam. Ez volt az első idegennyelvű olvasmányom, úgyhogy az elején eléggé szenvedtem vele. Minden egyes ismeretlen szónál/szószerkezetnél leragadtam, valamint a történet sem volt még akkor olyan izgalmas, szinte már ott tartottam hogy abbahagyom. De valamiért mégsem akartam abbahagyni, hát folytattam. Kezdett beindulni a történet, és már nem foglalkoztam azzal a pár ismeretlen szóval. Pörögtek a lapok, úgy olvastam, mintha magyarul íródott volna. A történet nagyon megfogott. Szerintem végtelenül cuki, és megvan benne az a vonzerő, ami nem hagyja hogy lerakd. Lara Jean Song Covey karaktere egy aranyos, szerény 16 éves lány, akivel nagyon jól tudtam azonosulni. Azonban a könyv végére már egy sokkal felnőttesebb énjét kapjuk meg. A nővére Margot, egy példakép számára, akire felnéz. Miután édesanyjuk meghalt, Margotra rengeteg felelősség hárul. Amikor azonban egyetemre megy, Lara Jean-nek kell átvennie a helyét. A legkisebb Song-lány, Kitty imádnivaló, és vagány. Az egyik kedvenc karakterem lett. Josh, a szomszéd srác, a tipikus jófiú, ellentéte a suli nagymenője, Peter Kavinsky. Aww őt egyszerűen nem lehet nem imádni! :D A kapcsolat a Song lányok között nagyon erős. Mivel nem szeretnék semmit lespoilerezni, így nem árulok el többet a könyvről.

Tökéletes olvasmány egy szürke téli napon bekuckózva, vagy egy meleg tavaszi/nyári napon a kertben ülve. Én imádtam, és már alig várom, hogy elkezdjem a folytatást! :)


Remélem Te is kedvet kaptál hozzá, jó olvasást!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések